A bio – nem bio közötti választás nem kis döntés, hiszen jelentős az árkülönbség. Ha már többet költ az ember, nyilván szeretne meggyőződni arról, hogy valóban jobbat, értékesebbet kap. A zöldségeknél és a gyümölcsöknél én már letettem a voksom, gondoltam, itt az ideje, hogy a húsoknak is utánajárjak egy kicsit. Nem is olyan könnyű a dolog, mivel rengeteg az olvasnivaló a témában, és le kell hántani róla az egyik oldal önigazolását és a másik oldal hatásvadász leírásmódját. Nézzük először a baromfi, azon belül is a csirke, tyúk tartásának körülményeit.

 

A tyúkok esetében nagy döbbenetet szokott kelteni, amikor valaki szembesül a ketreces tartás módjával. Ezt szerencsére lassan be is tiltják az EU-ban. A módszer lényege, hogy annyi tyúkot zsúfolnak egy ketrecbe, hogy azok mozdulni sem tudnak (az ipari, fehér tojást előállító kisebb termetű tyúkból pl. négyet egy 40*40 cm-es ketrecbe). Ezek a tyúkok ifjúkorukat jobb esetben mélyalmos rendszerben töltötték, rosszabb esetben szintén ketrecben. Fontos tudni, hogy a ketreces tartást csak tojástermelésre használják, a húsáért tartott csirkéket nem lehet így nevelni. A tojás létrejöttének körülményeit a rá  nyomott számsor első száma jelzi (0 - ez a számjel jelenti a biotartást, 1 - szabad tartás, 2 - mélyalmos, különféle istállózott, 3 - ketreces technológiát jelöl).

 

A drágább tojásokat tojó tyúkokat és a vágásra szánt állatokat minimum mélyalmos rendszerben tartják. Ennek lényege, hogy még mindig zárt térben ugyan, de szabadon tartják őket. Az almot mindig pótolják (de nem takarítják), ezért a tojás szennyezettebb lehet, mint a higiénikusabb ketreces tartásnál.

 

Mindkét módszernél mesterséges a megvilágítás. Ez önmagában nem mond sokat, de ha hozzátesszük, hogy a technológiai leírás napi 23 óra megvilágítást javasol, az már elég rosszul hangzik. A tyúkok-csirkék normálisan csak világosban aktívak, ha folyamatosan az van, túlzott teljesítményre (pl. fokozott tojásrakásra) késztetik őket. Nem is bírják sokáig.

 

Ami közös, az a táplálék. Tápot kapnak, ami még akár jó is lehetne, hiszen ez önmagában még csak tápanyagkeveréket jelent. A lényeg a tartalom: a gabonán kívül van benne fehérje, ami általában újrafeldolgozás eredménye. Ez így még szépen hangzik, amíg meg nem tudjuk, hogy a selejtet és a kakasokat darálják le nekik (gyakran élve), valamint hallisztet is kapnak. Ha túlzásba viszik a hallisztet, a vasárnapi húsleves helyett halászlét kapunk. A húshibrideknek növekedésserkentőt is szoktak adni, így az amúgy is gyorsan növő fajták még gyorsabban érik el a vágósúlyt, úgy 6 hét alatt. Aztán ott van még az antibiotikum, amit rendszeresen, a tápba keverve kapnak, megelőzendő a járványokat. Vágás előtt már nem adnak nekik, hogy a szervezetükben a maradvány határérték alá csökkenjen. (Ezt a határértéket nem csípem: ki tudja, mi van, ha a határérték alatti antibiotikum-maradvány találkozik a köret határérték alatti növényvédőszer-maradványával és az egyéb élelmiszerek határérték alatti adalékanyagaival?)

 

A következő fokozat a szabadtartás: itt már kimehetnek a csirkék-tyúkok a szabadba, ráadásul folyamatos kijárási lehetőséget kell nekik biztosítani. Az állatok csak növényi eredetű táplálékot kaphatnak.

A biocsirke takarmányát saját vagy más ökológiai gazdálkodásból kell beszerezni (bizonyos százalékban megengedett az átállás alatt lévő gazdaság is). Ők kaphatnak állati eredetű táplálékot is, mivel természetes körülmények között is esznek ilyet. Na jó, nem pont halat, de állati fehérjét. Vitamin- és ásványianyag-pótlást a szabad és a biocsirke is kaphat, antibiotikumot nem.

 

Szerintem én az utóbbi két kategóriára fogok vadászni… Vagy rittyentek egy tyúkudvart.