... még a gyerekek is jobbak voltak. Mármint régen, az idősek szerint. Most ne menjünk bele, hogy mennyit változott azóta a „jóság” fogalma vagy a nevelési elvek, mennyivel tudunk többet a gyermeki-emberi lélekről, mint akkor. Nézzük objektíven a kérdést: régen vélhetően valóban nem volt annyi hiperaktív, figyelemzavaros gyerek, mint manapság. De ez cseppet sem a gyerek vagy szülei hibája, más is felelhet érte. Például a növényvédőszerek.

 

Tavaly Amerikában elemeztek újra 2000 és 2004 között gyűjtött egészségügyi adatokat. Arra a következtetésre jutottak, hogy minél nagyobb koncentrációban volt jelen a gyermek vizeletében növényvédőszer-maradvány (akár 6 féle is), annál nagyobb eséllyel fordult elő nála figyelemhiányos zavar (ADHD). A gyerekek sokkal inkább veszélyeztetettek, mint a felnőttek, mert testsúlyukhoz képest többet esznek, többet fogyasztanak a káros anyagokból. Magzati és csecsemőkorban ráadásul sem a kiválasztásuk, sem az immunrendszerük nem elég fejlett ahhoz, hogy kiszűrje a veszélyes anyagokat.

 

Más betegségek esetében még ennél is közvetlenebb kapcsolatot találtak. Egy francia felmérés az Alzheimer kór és a növényvédőszer-használat közötti összefüggést vizsgálta, és azt találták, hogy a növényvédőszerekkel intenzíven foglalkozó csoportban kétszer annyian betegedtek meg 4-5 év alatt, mint a kontrollcsoportban. A résztvevők életkora 50-60 év volt, ebben az életkorban még nem gyakori az Alzheimer-kór, ezért az eredmény különösen riasztó. Amerikában a Parkinson kórt vizsgálták ebből a szemszögből, hasonlóan lehangoló eredménnyel.

 

Az is elgondolkodtató számomra, hogy egyes növényvédőszerek egészségre gyakorolt hatását vizsgálják ugyan az engedélyeztetés során, de azt, hogyan hat a különböző forrásokból benyelt koktél (kiegészítve a tartósító, javító, ízfokozó, turbósító, állományjavító és még kitudjamitcsináló szerekkel) hogyan hat, azt senki sem tudja.

 

Pénteken a piacon voltam, ahol a gazdák nagy része elnézően mosolygott a bio szócska hallatán. Aztán megnyugtattak, hogy errefelé nincs erre igény, de azért próbálkozzak csak. Remélem, tévednek.