biokiskert

Nemrég egy bio módszert ismertető cikket olvastam. A cikk tartalma nem is volt olyan érdekes, mint a hozzá fűzött kommentek. Az egyik valahogy így szólt: a biogazdálkodás egy átverés, azok is permeteznek. Egyrészt igaza van, valóban permeteznek. Másrészt nincs igaza, mert nem azzal permeteznek, mint a "hagyományos" gazdák (azért az idézőjel, mert a bio azért előbb volt, mint a hagyományos, csak akkor még nem választás kérdése volt). Mivel lehet tehát permetezni az ökológiai gazdálkodásban?

Én szeretem az állatokat. Tényleg. Általában szépnek tartom őket, még azokat is, amelyeket nem szívesen vennék kézbe, sőt, ha rám másznának, sikítanék. Egy kivétel van: a meztelen csiga. Még képen nézve is kiráz tőle a hideg. Ellenérzésem egyik oka az lehet, hogy léptem már rá (véletlenül) nagyobb példányra: horror élmény volt.

A tavalyi év nagyon tetszett nekik, jó sok volt az eső. Idén is megjelentek. Szerencsére a barna giga fajtából csak néhányat láttam, a kicsi feketébe gyakrabban botlottam bele (az sem szép, de kicsiben elviselhetőbb). Ha csak esztétikai problémám lenne velük, azt még elviselném. De hogy pont azt egyék, amit én is akarok! Nagyon nehéz velük harcolni, de nézzük, mit tárazzunk be ellenük:

Nehéz időszak ez egy kezdő biokiskertésznek. Megszállnak mindent a tetvek, pöndörödik, lyukad a falevél, előbújtak a csigák, amerre csak nézek, minden növényemre fáj a foga, ill. szájszerve valaminek. Gombák terjeszkednek vígan a fáinkon és kétségbeesünk: na, ebből sem eszünk az idén. Sokan ilyenkor adják fel (én is ezt tettem az első kertészkedős évben), és elszaladnak a gazdaboltba. Ott általában nem a szelíd szereket nyomják a kezünkbe, hanem azt, ami biztosan leirt minden kórokozót a növényről. Nem kórokozót is, de ez nem olyan feltűnő. Ha még nem szaladtál permetszerért, állj meg egy percre!

Láttam egyszer egy természetfilmben, hogy valahol, talán Dél-Amerikában a vándorhangyák lerohantak egy falut. Mindenhova bementek, és kihozták az összes rovart a házakból. Rendes nagytakarítást tartottak, a helyiek szerették is őket érte, mert még a skorpiókat is elkapták. Évente három napig tart az invázió, ezzel én is simán kiegyeznék. Csakhogy nekünk egész évben rettenetesen sok a hangyánk. Ez egy ilyen hangyás környék, mindenki ezzel küzd. Tavasszal a házba is bevonulnak, innen sem egyszerű kipaterolni őket. Egészen megdöbbentő dolgokat kedvelnek: grasszálnak a fürdőszobában, körbezsongják a töltődő telefonokat, nem eszik a porcukrot, de isszák a kókuszlikőrt. Kint is okoznak gondot, például telepítik szorgalmasan a levéltetveket. A szomszédban elrágták a rebarbarát, amúgy csak túrnak szorgalmasan. Mit tegyünk ellenük?

Úgy kezdődött, hogy beleszerettem a korallberkenyébe. Megcsodáltam egy kertészetben a háromméteres, gyönyörű példányokat, megnéztem az árcímkét, majd úgy döntöttem, egy 30 centis is megteszi. Majd megnő a kertben, legfeljebb nem rögtön takarja majd el a hátsó szomszéd tyúkólját. Ki is hajtott szépen tavasszal és én csodáltam a friss, piros hajtásokat. Egyik reggel, amikor éppen csodáltam, mélységes felháborodással láttam, hogy valaki megrágta. Nem is kicsit, a gyönyörű új hajtásokat tövig bekebelezték. Miközben a tettest kerestem, a gyanú egy szürke bogárkára terelődött.

A csalánt mindenki ismeri, de senki sem szeretne vele közeli ismeretséget kötni. Pedig jó egy kis csalán a kertben. Persze a gyerekeket meg kell tanítani rá, hogy ne piszkálja, de alighanem előbb-utóbb magától is rájön. De mire is jó a csalán? Rengeteg dologra, akár ehető-iható is, de most nem a saját egészségünkre gyakorolt hatásról írnék, hanem a növényeinkére.

Egy növénnyel sincs annyi macera, mint azzal, amiből a legtöbb van. Hát persze, hogy a fű! A legtöbb kertben van belőle, ahol kisgyerek is van, ott kötelező elem. Minél szebb, annál nehezebb vele. Ahhoz, hogy szép legyen, locsolni illik, ha locsoljuk, nő, mint a gomba, ha nő, akkor nyírni kell. Gyakran. Nyáron hetente, vagy még annál is sűrűbben. De a szépen ápolt gyep látványa megéri, utána már csak a szomszéd macskái által otthagyott szeretetcsomagokat kell eltávolítani róla, és indulhat a mezítlábas móka! Nincs annál jobb, mint belemélyeszteni a lábujjainkat a puha fűbe…

Mindig nagy szenzáció nálunk, ha a gyerekek találnak egy katicát. Kicsit sajnálom ilyenkor a kedves kinézetű hatlábút, mert jól megtúráztatják, mire felérhet a gyerekkéz csúcsára és elmenekülhet. Gondolom, hozzászoktak már ehhez: ősidők óta így jár az a katica, aki gyerekes házhoz teszi be a szárnyát. Pedig a gyermekeink kedvence félelmetes tömeggyilkos. Ha a levéltetvek szemszögéből nézzük.

Láttam egyszer egy videót, amin a gazda szép komótosan vizet engedett egy locsolókannába és bőségesen meglocsolta a káposztalevélen hemzsegő tetveket. A különböző időpontokban készített felvételeken az egyre rosszabb bőrben lévő levéltetvek látszottak, majd egy tiszta levél. Biztos voltam benne, hogy a víz ilyet nem csinál, ezért hamar túltettem magam a látottakon. Csakhogy ez nem sima víz volt ám! Azóta megtudtam, mi a titka.