Karácsony közeledtével mindig elbizonytalanodom: harcolni kezd bennem a hagyományokhoz ragaszkodó énem a fákat óvó énemmel. Felrémlik bennem a januárban kidobott fák képe, és akkor már értelmetlennek érzem a mészárlást. De amikor fenyőillat tölti be a nappalit és a gyerekek csillogó szemmel nézik a feldíszített fát (én meg csillogó szemmel nézem őket), akkor úgy érzem, a műfenyő nem tudná ugyanezt. Egyelőre a hagyomány győz, de egyre erősebb a másik énem hangja.