Nekünk csak egy szűk fél tiszafánk van. A törzse a szomszédban áll, szorosan a kerítés mellett, a lombja jótékonyan árnyékol és a kellemes kilátásról gondoskodik. Tavaly február elején fenyőrigók randalíroztak rajta egy-két hétig, leették róla az összes magot. Aztán átszálltak a diófára, és a járdára hullajtották, ami a magokból megmaradt. Még ezt sem bántam, olyan szép látvány volt a kanapéról nézni a tőlem pár méterre lakmározó madarakat. A rigók idén még nem jöttek csapatban, csak párat láttam belőlük, de a tiszafa áll.

>> a poszt folytatódik