biokiskert

A levéltetűt senkinek sem kell bemutatni. Nem túl szimpatikus élőlények. Nem lennének ők csúnyák, sőt, a kellemesebb megjelenésű rovarok közé tartoznak, de amit a növényekkel művelnek, az nem szép. Nálunk rengeteg a hangya, és ahol hangya van, ott tetű is van, vagy előbb-utóbb lesz. Megszállják a fiatal hajtásokat és degeszre szívják magukat belőle. Tényleg, a labdarózsán láttam olyan kerek tetvet, kis híja, hogy ki nem durrant. A labdarózsában egyébként nem tesznek különösebb kárt, simán túléli őket a növény, csak így nem tudok szedni belőle az asztalra. Sebaj, szép az a kertben is. Máshol viszont akár a növény életét, esetleg a termést is veszélyeztetik.

Láttam egyszer egy természetfilmben, hogy valahol, talán Dél-Amerikában a vándorhangyák lerohantak egy falut. Mindenhova bementek, és kihozták az összes rovart a házakból. Rendes nagytakarítást tartottak, a helyiek szerették is őket érte, mert még a skorpiókat is elkapták. Évente három napig tart az invázió, ezzel én is simán kiegyeznék. Csakhogy nekünk egész évben rettenetesen sok a hangyánk. Ez egy ilyen hangyás környék, mindenki ezzel küzd. Tavasszal a házba is bevonulnak, innen sem egyszerű kipaterolni őket. Egészen megdöbbentő dolgokat kedvelnek: grasszálnak a fürdőszobában, körbezsongják a töltődő telefonokat, nem eszik a porcukrot, de isszák a kókuszlikőrt. Kint is okoznak gondot, például telepítik szorgalmasan a levéltetveket. A szomszédban elrágták a rebarbarát, amúgy csak túrnak szorgalmasan. Mit tegyünk ellenük?

Mindig nagy szenzáció nálunk, ha a gyerekek találnak egy katicát. Kicsit sajnálom ilyenkor a kedves kinézetű hatlábút, mert jól megtúráztatják, mire felérhet a gyerekkéz csúcsára és elmenekülhet. Gondolom, hozzászoktak már ehhez: ősidők óta így jár az a katica, aki gyerekes házhoz teszi be a szárnyát. Pedig a gyermekeink kedvence félelmetes tömeggyilkos. Ha a levéltetvek szemszögéből nézzük.