Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Fedezzük fel újra!

Van néhány növény, amely újdonságnak számít, pedig nem az. Valaha fogyasztották errefelé, de feledésbe merült (Bálint gazda azt írja, valószínűleg egy kártevője vagy betegsége terjedhetett el túlzottan, ezért hagytak fel vele). Szerencsére máshol nem felejtették el, így újra meghódíthatja a kerteket a mángold. Én először egy Jamie Oliver szakácskönyvben futottam bele: ő egyszerűen pár percre lobogó, sós, fokhagymás vízbe dobta, majd rálöttyintett egy kis olívaolajt és kész is volt a köret. Több zöldfélét készített így egyszerre, igen jól néztek ki. Persze sok más ételt is készíthetünk belőle, leveléből jó magyar módra spenótféle főzeléket főzhetünk, a szárát pedig a spárgához hasonlóan dolgozhatjuk fel.

0 Tovább

A legkirályabb hagyma

Ha az ember neves sztárszakácsok könyveit bújja, sok olyan alapanyagra bukkan, ami nem pihen minden kamrapolcon. Eddig írtam a cukorborsóról, az édesköményről, a lóbabról és a valamivel gyakoribb lucullus paradicsomról, következzen most a salotta, azaz a mogyoróhagyma. A savanyúságos polcról ismert gyöngyhagyma is pici ugyan, de nem ugyanez a fajta. A salotta Ázsiából származik, ott is szívesen használják. Európában a francia szakácsok kedvence - nem véletlen, hogy a francia konyha iránt rajongó Gordon Ramsey is ezt teszi minden receptjébe.

0 Tovább

A lóbab jó bab

A lóbabbal először egykori szomszédunk, egy arab származású, kitűnően főző lány konyhájában találkoztam. Elképesztően finom ételt készített belőle, bár ő ezt elég sok alapanyagból képes megtenni. Soha azelőtt nem láttam még ilyen különös formájú, hatalmas babszemeket. Aztán egy időre megfeledkeztem róla, egészen addig, amíg magam is böngészni kezdtem a szakácskönyveket. Lóbab, zsenge lóbab, lóbab nyersen - folyton ezekbe botlottam. Így jár az ember, ha a nemzetközi konyha remekeit szeretné itthon elkészíteni.

0 Tovább

Lucullust a fazékba!

Emlékeim szerint gyerekkorunkban nővérem kedvence volt a lucullus paradicsom. Én a vékonyabb héjú, édesebb fajtákat kedveltem jobban. De tulajdonképpen mindegy is volt, csak finom, napon érett legyen. Nyáron még ki lehet fogni ilyeneket a piacon, de a saját kertben termett az igazi, frissen leszedve és napsütéstől langyosan fogyasztva. A nyár íze…

0 Tovább

Amit nem kapsz minden zöldségesnél

ÉdesköményKedvesem szívesen tevékenykedik a konyhában, én pedig hagyom. Jól járok vele, finomakat főz. Szeret különleges ételeket is kipróbálni, így megleptem egy Gordon Ramsey szakácskönyvvel. Remek, bár nem hétköznap esti ételek vannak benne. A hozzávalókat olvasgatva feltűnt, hogy majd' minden recept hozzávalói között van salottahagyma. Ha bab, akkor lóbab, ha paradicsom, akkor lucullus. Valamint édeskömény, cukkinivirág és sárga cukkini. Aztán rájöttem, hogy több más receptet is tettem már parkolólistára a fenti hozzávalók nehéz beszerezhetősége miatt.

5 Tovább

Jóból lehet jót főzni

Zöldséget, gyümölcsöt vásárolni mindig nagy lutri. Nekünk megvan a jól bevált zöldségesünk, akinél általában szép árut lehet kapni, de ez sem mindig az igazi. Sokszor kapok jó paradicsomot, de sokszor nem. Az erőspaprika néha brutálisan csíp, máskor enyhén fűízű és még a gyerekek is meg tudják enni. A karalábé, a répa néha finom és intenzív ízű, néha ízetlen. Gyümölcsből még nehezebb jót venni: nem is tudom, mikor ettem utoljára jó sárgabarackot. Nem és nem értem ezt: elvileg jó adottságokkal rendelkező agrárország vagyunk. Hogyhogy nincs megbízhatóan jó áru? Miért van ennyi külföldi cucc még a piacon is?

6 Tovább

Borsó meg a héja

A cukorborsóval először egy zacskó wokba szánt fagyasztott zöldségben találkoztam. Kicsit furcsa volt a borsóhéjat rágcsálni, de nagyon ízlett. Azóta is szívesen eszem, ha hozzájutok. Feldobja a levest, ázsiai típusú tésztaételeket és a salátát is. Zöldségesnél nagyon ritkán látok, szupermarketben néha árválkodik egy-egy doboz, aminek, ha szerencsém van, nem penészes a közepe. Így elkezdtem utánajárni, hogy lehet-e ilyet házilag előállítani.

0 Tovább

Hatalmas, gyönyörű, vízízű

Ugye, mindenki találkozott már ilyen gyümölccsel, zöldséggel? Ugye nem biogyümölcs, - zöldség volt? Tényleg finomabb és táplálóbb a biozöldség, biogyümölcs? És a húsok, a tej? Ki ne tapasztalta volna, hogy a szép szelet csirkemellből a sütés során egy egészen kis szelet marad? És mennyivel egészségesebb valójában a bio?

1 Tovább

Borsó és bab, ahogy Jamie Oliver készíti

Ez a kedvenc főzőműsorom. Szívesen lennék tulajdonosa egy ilyen kertnek (persze a kertészt is kérném hozzá). Ennél a résznél csorgott a nyálam; a friss, zsenge zöldségek láttán igazán kedvet lehet kapni egy kis kertészkedéshez - és persze a főzéshez. (Elnézést mindenkitől, de csak angolul találtam meg.)

És a második fele:

1 Tovább

Növények kezdőknek

Itt az idő, hogy elkezdjük tervezni, mit is ültessünk kis kertünkbe. Gyakorlott kertészeknek már biztos vannak bevált növényeik, fajtáik. Azt is tudják, a kert melyik részét mely növény szereti, esetleg utálja. Sőt, azt is, melyik növénnyel felesleges próbálkoznia, mert úgysem marad meg. Kezdőknek viszont érdemes olyan növényeket választani, amelyek kevés erőfeszítéssel biztos sikert ígérnek, így később kellő magabiztossággal vághatnak bele az újabb és újabb fajták termesztésébe. Íme néhány fajta, ami biztos beválik majd:

0 Tovább

biokiskert

blogavatar

Az egészséges, természetes, kártevők és növényvédőszerek nélküli bio konyhakertről, egyéb kertrészekről és arról, ami ezekről még eszembe jut. Kezdőknek, haladóknak, mindenkinek.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek