Gyümölcsök terén olyan vagyok, mint Gombóc Artúr a csokikkal (na jó, a csokikat sem vetem meg, de az nem terem a kertben). Nagyjából minden gyümölcsöt szeretek, van, amit nagyon, és van, amit még annál is jobban. De a málna a gyengém. Csak egy baj van vele: nagyon ritkán lehet igazán jó málnát kapni. Ami érett, de nem nyomott, nem erjed. Ilyet inkább csak a bokorról lehet szedni.

 

Így hát a kertünkbe került néhány tő málna. Nagy málnásnak nem volt hely, így a dísznövények közé ültettem őket. Eddig, úgy tűnik, jól megvannak egymással és az összkép is szép. Az az előnye is megvan ennek a megoldásnak, hogy a málna is kap a fenyőmulcs takarásból és a csepegtetős öntözésből – mindkettőt nagyon szereti. Mivel a málna szeret terjeszkedni, résen kell majd lennem, nehogy pár év múlva csak málnából álljon az oldal- és hátsókert (habár...). Többféle málnát is ültettem, van lila, késői, kétszer érő. A lilán már ígéretesen gömbölyödnek a málnaszemek.

 

A nyáron érő málnát nagyon fontos metszeni, a letermett vesszőket majd tőből ki kell vágni. Az új vesszőket te bántsuk, ezen lesz jövőre termés. Az ősszel (szeptemberben) érő málnán az összes vesszőt vissza kell vágni kb. 15 cm-esre, legkésőbb márciusig. Ha nem akarunk sokat permetezni, válasszunk rezisztens fajtákat és tartsuk őket jó kondiban. Madarak ellen vessük be a modern technikát: a kiakasztott cd lemezt nem kedvelik. Poloskák ellen pedig ültessünk csalibabot, hátha így békén hagyják a málnát. Szerencsére nálunk eddig mindenki és minden elkerülte, így igazi biomálnánk van.

 

Ha lesz érett gyümölcs teszek fel róla képet a facebook-ra. Tedd fel te is a tiéd, a legszebb málnát megjutalmazzuk!