A tegnapi eső elképesztő mennyiségű csigát csalt elő a rejtekhelyéről. Lépten-nyomon beleütköztük egy-egy megtermettebb, dolgára rohanó példányba. Néhányan megtalálták az anyák napi virágomat, a képen látható, mi maradt belőle (azokon a szárakon szép levelek voltak). A többiek is szépen ellakmároztak a növényeimen, némelyiknek csupa lyuk a levele. Tavaly elgondolkodtunk azon, hogy magunk válunk ragadozóvá, és megpróbáljuk elkészíteni a nagyobb példányokat, de végül letettünk róla. Mire összegyűjtöttük őket, elment a csigaevő kedvünk.

 

Tegnap is vadászat kezdődött, a gyerekekkel elképesztő mennyiségű állatot gyűjtöttünk össze. Egy hatalmas, növénnyel bélelt cserépbe tettük őket. Persze menekülőre fogták, így a vadászat szünetében a gyerekek visszaterelgették őket nyitott börtönükbe. Teljesen kíméletes megoldással szabadultunk meg tőlük: férjem elszállította a bandát a közeli kiserdőbe. A kiserdő úgyis „természethű”, azaz a kutya sem gondozza, legalább a csigáink esznek egy kicsit a túlburjánzott aljnövényzetből. Tavaly is ez lett a sorsuk, akkor látványosan csökkent a csigakár a kertben. Azért még maradtak, legyen jó a süninknek is.