Kertes házba költözésünk után erősen megdöbbentett minket, hogy milyen kicsi a házhoz tartozó kuka. Az még érthető, hogy költözés után sok a szemét, na de két hónap után is? Persze lehet nagyobbat kérni, esetleg két kicsit, de annak a költsége is dupla. Hiába, a kertes ház tudatosságra neveli az embert: bevezettük a szelektív hulladékgyűjtést és beszereztük a kerti komposztálót. Szelektíven addig csak a műanyag flakonokat gyűjtöttük, most már mindent, amit lehet.  Ez volt az egyszerűbb része a tervnek.

 

Na de a komposzt?! Minél többet olvastam a komposztálásról, annál jobban elbizonytalanodtam. Mindenhol azt olvastam, hogy rétegezzük a belevalót. De hát nálunk az nem a megfelelő rétegrendben képződik, hanem összevissza. Addig mit csináljak vele, amíg össze nem gyűlik a rétegeznivaló? Bennem még az az emlék élt, hogy nagyapám a kertben ásott gödörbe gyűjtött minden szerves hulladékot ahogy jött, még a csülkös bableves maradékát is. A „komposztreceptek” tehát nem jöttek be, valami életszerűbb megoldást kellett keresni.

 

Mi zárt komposztálót vásároltunk, hogy az esetleges kellemetlen szagok kevésbé legyenek zavaróak a kissé zsúfolt kertvárosban.  Egyből kettőt, hogy ha az egyik megtelik, és még nem tökéletes az alján lévő komposzt, át lehessen forgatni a másikba, ahol befejezi az érést. Az átforgatás megfelelően összekeveri az alapanyagokat, belekeveri a frissebb részeket a már félkész komposztba. Így a második tárolóban tökélyre fejleszti magát a folyamat, az elsőbe pedig tehetjük ismét a friss hulladékot. Nagyon fontos, hogy a komposztáló alja érintkezzen a földdel, különben kizárjuk a munkát elvégző élőlényeket.

 

Mit tehetünk bele? Levágott füvet, felaprított nyesedéket, konyhai hulladékot (ételmaradékot nem, csak a nyersanyagot), kevés levelet, gyomot módjával, haszonnövény maradékot jól felaprítva, papírt összegyűrve és megnedvesítve, kisebb mennyiségű fahamut. Sokszor földet is ajánlanak, de általában elég annyi, amennyi a növények gyökerével belekerül. Elvileg a komposztálható műanyag szatyor is belemehet, de az nálunk nem igazán bomlott le. Ha valaki rájött, hogy lehet ezeket eltüntetni, írjon!

 

Ha kész a sötétbarna, morzsalékos, édeskés illatú komposzt, nehogy beássuk a földbe! Terítsük csak szét rajta kb. 5 cm vastagon, majd a giliszták beássák. Ha mostanában szórjuk ki a gaztól alaposan megtisztított földre, tavaszra felturbózott talaj várja majd a veteményt. Ha nem sikerül jól a komposzt, annak is oka van: erről itt olvashatsz.