Bizony, néha az a finom! Már alig várom, hogy legyen és szedhessük. Virágzik a cukkini. Látványnak sem utolsó, nagyon szépek a növények. Egyelőre még csak fiúvirággal találkoztam, amin nincs termés, de remélem, a lányok is kinyílnak lassan. Szemezek a virágával is: a ricottával töltött, tempuraszerűen kisütött virágokat megkóstolnám. Még sosem ettem ilyet. Venni nem nagyon lehet virágot, tavaly meg valahogy nem jutott eszembe, pedig volt bőven. Most viszont rácuppantak a tetvek – naná, hogy szorgalmas hangyáink segédletével. A növény nem sínyli meg igazán, így is kicsattanó egészségnek örvend, de a virágokat nem teszi vonzóvá a rátapadt rovarhad. Sebaj, rajta vagyok a megoldáson, lesz még ebből virágevés!

 

A termést is alig várom. Amíg nem volt saját nevelésű példányom, fogalmam sem volt arról, milyen az igazán friss cukkini tapintása. Jó, azt sejtettem, hogy a gumiszerű példányok nem egyenesen a tőről kerülnek a pultra, de azt a roppanós keménységet és könnyű, lédús szerkezetet nem tapasztaltam a vásárolt daraboknál. A közfelfogással is szakítanom kellett: nem mindig a nagyobb a jobb, sőt! A kicsi, azaz éretlen cukkini íze páratlan, még nyersen is remek, a nagyobbaknak viszont keményedik a héja és a magja. Na jó, fajtánként egyet azért hagyok megérni , hogy jövőre is legyen elvetendőm (és a barátaimnak is).

 

És itt van az elején, amit még ki szeretnék próbálni: cukkini, olívaolaj, citrom, só, bors, bazsalikom, esetleg menta és petrezselyem, chili – kész is a saláta. Utána jön a sült virág is.