Ha már beszereztük vagy megalkottunk a kedvünk szerinti madáretetőt, itt az ideje, hogy ki is tegyük. Érdemes olyan helyre tenni, ami jól látszik bentről, de nem esik a közlekedési útvonalunkra. Egyrészt, hogy ne zavarjuk meg mindig a lakmározó madarakat, másrészt, hogy a lepottyanó végtermék ne a kabátunkon landoljon.

 

Eleségnek csak magokat használjunk, a kenyérmorzsa és társai nem igazán egészségesek a madaraknak. Nagyon fontos, hogy mindig legyen kint eleség: ne maradjon hoppon szegény ránk számító madár. Lehet, hogy nincs másik madárellátó hely a közelben és nem bírja ki a következő általa ismert „gyorsétteremig”. Fagyos időben tehetünk ki langyos vizet is nekik, de csak ha rendszeresen tudjuk cserélni.

 

Egész télen át gyönyörködhetünk a madárkákban, de fontos, hogy a téli fagyok elmúltával leszereljük az etetőt és abbahagyjuk az etetést. Előfordulhat ugyanis, hogy a kényelmesebb madáranyukák a tavasszal kikelő fiókákat is magokkal etetnék a fáradságosan felkutatható kukacok és hernyók helyett. Ebbe azonban a kicsik belepusztulhatnak.

 

A kert maga is nyújthat táplálékot a madaraknak. Hagyjuk kint a napraforgó elszáradt tányérját, ültessünk bogyót termő bokrokat, pl. magyal, a bodza, a tűztövis és a madárbirs (kisgyerekesek vigyázat: sok növény bogyója mérgező!). Nálunk pl. szomszéd kertjében, közvetlenül a kerítésnél hatalmas tiszafa áll: januárban fenyőrigók hada lakmározott rajta, pont az ablakunk előtt. Ha áll a kertben idősebb örökzöld, mindenképpen hagyjuk meg, télre biztosan ráköltözik egy-két madár.