biokiskert

A kertben általában az őshonos növényeket kedvelem, mert azokkal nincs túl sok macera. Jól bírják az éghajlatot, nem igényelnek különösebb öntözést. Akkor is szépek, ha nem azzal töltöm a szabadidőmet, hogy ápolgatom, locsolgatom őket, hanem azzal, hogy nézegetem. Mondjuk a kertben pihengetve. Azért persze én is elcsábulok, ha valami igazán szépet látok, és előfordul, hogy hajlandó vagyok egy-egy növényt többet pátyolgatni. A konyhakertre ez fokozottan igaz, szívesen próbálok ki szokatlan, nálunk újdonságnak számító fajtákat. Minél több fajta vitaminforrás terem, annál több esélye van, hogy a gyerekek is találnak közte ehetőt. Így aztán rárepülök az ínyenckonyhák alapanyagaira.

Gyümölcsök terén olyan vagyok, mint Gombóc Artúr a csokikkal (na jó, a csokikat sem vetem meg, de az nem terem a kertben). Nagyjából minden gyümölcsöt szeretek, van, amit nagyon, és van, amit még annál is jobban. De a málna a gyengém. Csak egy baj van vele: nagyon ritkán lehet igazán jó málnát kapni. Ami érett, de nem nyomott, nem erjed. Ilyet inkább csak a bokorról lehet szedni.

Megérett a borsó. Vagy elfogyott, vagy a mélyhűtőben lapul a termés. Nálunk még lábon az utolsó adag, de már nem sokáig, a héten a fenekére verünk annak is (hát persze, hogy a lóbabos-borsós kence lesz belőle). Felszabadul némi hely a kertben, kérdés, hogy mihez is kezdjünk vele.

Nyugtat, erősít, iható, ehető, gyönyörű, hangulatos, bódító az illata és még a kertben is hasznos. Nem más ez, mint a fantasztikus levendula. Én elsősorban a kertben rajongok érte, nagyon szeretem nézni és szagolni. Szerencsére van, aki nem szereti szagolni, ezért vált a szárított levendula dédanyáink szekrényének elmaradhatatlan kellékévé. Remekül elűzi ugyanis a kellemetlenkedő ruhamolyokat. Én tavaly a cipősszekrénybe is tettem egy csokorral: ott is jót tett. Lássuk, mire jó még?

Bizony, néha az a finom! Már alig várom, hogy legyen és szedhessük. Virágzik a cukkini. Látványnak sem utolsó, nagyon szépek a növények. Egyelőre még csak fiúvirággal találkoztam, amin nincs termés, de remélem, a lányok is kinyílnak lassan. Szemezek a virágával is: a ricottával töltött, tempuraszerűen kisütött virágokat megkóstolnám. Még sosem ettem ilyet. Venni nem nagyon lehet virágot, tavaly meg valahogy nem jutott eszembe, pedig volt bőven. Most viszont rácuppantak a tetvek - naná, hogy szorgalmas hangyáink segédletével. A növény nem sínyli meg igazán, így is kicsattanó egészségnek örvend, de a virágokat nem teszi vonzóvá a rátapadt rovarhad. Sebaj, rajta vagyok a megoldáson, lesz még ebből virágevés!

Az előrelátó kertész hagy egy kis helyet májusra is a kertben, hiszen ilyenkor rengeteg dolog kerülhet még a földbe. A meleget kedvelő növényeket nem is ültették ki régen a fagyosszentek (május 12-13-14) előtt, nehogy az utolsó fagyok elvigyék az érzékenyebb palántákat. Hétvégén, a hortobágyi biovásáron sokszor felmerült a kérdés: mit is ültethetünk még ilyenkor?

Tavaly nyáron épp hogy kétéves kisfiam az erdőszélen beszaladt az ott lengedező lepkék közé, és földöntúli boldogsággal az arcán kergette őket, "pepe, pepe" felkiáltással. Persze a kislányom is hamarosan csatlakozott hozzá. Végül félórás szaladgálást és jókedvet köszönhettünk e kecses lényeknek. A lepkék, pillangók nem csak a gyerekek figyelmét ragadják meg, mindenki szívesen csodálja őket (na jó, talán a káposztára épp petét rakó lepke kivétel egy kicsit). Engem valahogy megnyugtat a látványuk. Az is jóleső érzéssel töltheti el a pillangóbarát kert tulajdonosait, hogy így hozzájárulhatnak az olyan fajták megóvásához, amelyek élőhelye beszűkült, eltűnt vagy élhetetlenné vált. De mit kell tennünk, hogy meglátogassanak minket?

Ha húsvét, akkor sonka, tojás és torma. Gondolom, már mindenkinek a fülén jön ki, de a tormáról érdemes még beszélni egy kicsit. Kiskoromban borzasztó csípősnek találtam, de az ízét már akkor is imádtam, ezért mikroszkopikus mennyiséget tettem az ételemre és úgy ettem. Ismered azt az érzést, amikor túl sok tormát teszel a szádba és a fejed búbját csípi? Azt hiszem, a torma nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma is a csípős ételek nagy rajongója vagyok. A tormát általában mindenki ecetes, újabban majonézes vagy tejszínes formájában eszi, és persze elmaradhatatlan eleme a savanyúságoknak. Régen sokan termesztették, de vadon is nő.

Még társasházi lakó koromban kezdtem a kertészkedést: az állandóan napos terasz arra csábított, hogy paradicsomot ültessek. Anyu hozott nekem palántát a piacról, én pedig három hatalmas cserépbe ültettem a magasra törő növényeket. Ültettem melléjük karót is, ami eleinte viccesen nézett ki az apró palánták mellett, de a növények hamar túlnőtték. Volt olyan év, hogy nem is kellett paradicsomot vennünk, és az az íz! A teraszon más is megnő, lássuk, mit ültethetünk még cserépbe:

… tarlórépát? Én még nem, legalábbis nem tudok róla. A tarlórépa ugyanis rendkívül jól fűszerezhető, magába szívja az ízeket, így ha pl. egy kínai ételben futunk össze vele, nem is fogjuk felismerni. Zöldségesnél sem nagyon láttam még ilyesmit, sőt, kertekben sem, pedig nem új növény ez kis hazánkban sem. Nevét onnan kapta, hogy gyorsan fejlődik, ezért különösen alkalmas a tarlókra másodveteménynek. És persze a konyhakertben is felhasználhatjuk az ideiglenesen üresen álló helyeket a termesztésére.