A kertben általában az őshonos növényeket kedvelem, mert azokkal nincs túl sok macera. Jól bírják az éghajlatot, nem igényelnek különösebb öntözést. Akkor is szépek, ha nem azzal töltöm a szabadidőmet, hogy ápolgatom, locsolgatom őket, hanem azzal, hogy nézegetem. Mondjuk a kertben pihengetve. Azért persze én is elcsábulok, ha valami igazán szépet látok, és előfordul, hogy hajlandó vagyok egy-egy növényt többet pátyolgatni. A konyhakertre ez fokozottan igaz, szívesen próbálok ki szokatlan, nálunk újdonságnak számító fajtákat. Minél több fajta vitaminforrás terem, annál több esélye van, hogy a gyerekek is találnak közte ehetőt. Így aztán rárepülök az ínyenckonyhák alapanyagaira.

 

Az idén először vetendő növények közt szerepel a gumóskömény (édeskömény). Így egyszerre két legyet ütök egy csapásra. Először is látványossá teszem az igencsak szem előtt lévő konyhakertemet, mivel nagyon dekoratív növényről van szó. Dísznövényként is ültethető, jól mutat a virágágyásban is. Másodszor: igazi különlegességet termesztek. A választott fajtának (Foeniculum vulgare var. azoricum, innen) szép, hófehér gumói vannak és szellős, élénkzöld lombja. Nem magzik fel, így nem kell attól tartanom, hogy lopva elhullajtott magvaiból jövőre növények hada fejlődik majd.

 

Fő- és másodvetésre is alkalmas. Ha korán szeretnénk enni belőle, februárban vessünk palántánakvalót, amit majd májusban kiültethetünk. Ha későbbre halasztjuk, július elején érdemes a végső helyére vetni. Ne vessük sárgarépa, kapor vagy önmaga után, egyébként bárhová lehet. A gumót hozó fajták nem annyira fényigényesek, mint a magjukért termesztettek.

 

És hogy mihez kezdjünk vele? Kedvcsinálónak egy recept.