Gyerekkoromban a krumplibogár (szebben: burgonya- ill. kolorádóbogár) a szimpatikusabbak közé tartozott. Helyes kis kerek állatka, trendi csíkozással. Van olyan szép, mint a katica, mégsem szereti senki. Ami nem csoda, hiszen elképesztő kárt tud okozni a burgonya levelén. Nemcsak a bogár rág, hanem a lárvák is, ők ráadásul csoportosan rágják a növényeket. Egy nyáron akár három nemzedék is kikel, így a kár, amit okoznak, jelentős. Mit tehetünk ellenük?

 

Kora tavasszal még sok lehetőségünk van (idén már csak volt, majd jövőre), hogy megakadályozzuk a bogarak megtelepedését a krumpiföldünkön. Az első teendő, hogy az előző évi helyétől minél messzebb vessük a burgonyát és más burgonyaféléket (pl. paradicsom, padlizsán). A bogarak ugyan tudnak repülni, de inkább gyalogolnak és csak kis időre kapnak szárnyra. Érdemes még az ágyás szélére tormát ültetni, a sorok közé pedig fokhagymát és babot. A sorközökbe tehetünk szalmát, ezen nehéz átjutniuk. Hasznos még a fóliával bélelt rovarfogó árok, ebből sem tud kimászni.

 

Ha már elkéstünk a megelőzéssel, a következőt tehetjük. Az idősebb bogarak magányosan rágcsálnak, őket viszonylag könnyű reggel lerázni és összegyűjteni. A narancssárga, oldalt pöttyös lárvák ellen a következő tippet kaptam: egy cirokseprűvel sepregessük át a friss hajtásokat, mert a lárvák ezen táplálkoznak. Ha ezt egy párszor megismételjük, nem jutnak vissza kedvenc csemegéjükhöz és elpusztulnak.

 

Vagy kipróbálhatjuk ellenük ezt a találmányt, ez is a lárvákra hat… Te hogy védekezel ellenük?