Csináljunk konyhakertet! – mondta kedvesem, amikor épphogy tavaszodni kezdett. Persze, jót főzni csak jóból, frissből lehet, meg aztán miért a piaci éretlen-permetest tegyük a gyerekek elé, ha egyszer itt a kert.  A vágyott kert készülőben volt, a ház is épphogy elkészült. Eddig a kert gyermekkorom ködös homályába veszett, 6 éves voltam, amikor lakásba költöztünk. Röpke 28 év után ismét kertes házban lakunk, mi sem természetesebb, mint hogy veteményezzünk.

 

Jó, vágjunk bele, de ez aztán biokert lesz a javából! Semmi vegyszer! Veteményezéstől sajgó háttal lestem az eredményt. Hé, ezek nőnek, király vagyok! Először egy retket húztam ki, imádom a retket. Az első kukacos volt, sebaj, itt a többi. Pár nap múlva a retek sora felszabadult. Nem ettük meg, megtették helyettünk a kukacok. A hagymát is. Meséltem anyósomnak, aki hatalmas konyhakertet művel: „Jaj, hát azt mindig be kell szórni talajfertőtlenítővel!”. Azóta is azon röhögünk, milyen élvezettel ettük addig az ő kertjéből származó dolgokat, mondván, ebben aztán semmi káros anyag nincs.

 

Aztán jött a többi zöldség, gyümölcs, kártevő. Elleptek mindet a levéltetvek, bogarak. Hervadtak, lyukadtak, fodrozódtak a falevelek. Kedvesem egy rakás méreggel tért haza a gazdaboltból.  A veteményest  megvédtem, arra csak csalánlé került, ami a paradicsommal csodát tett. Elhatároztam, hogy a többi problémát is természetes úton oldom meg. Aztán rájöttem, hogy a biokertészkedés nem csak annyiból áll, hogy nem permetezek. A biogazdálkodás elveit kell kiskertre szabni, ami nem kis feladat.

 

 

Ha neked is kiskerted van, kevés időd, de szeretnél jókat termelni, enni, főzni, nem akarod, hogy a gyereked permetlével találkozzon az asztalon és a kertben, tarts velem! Meséld el a trükkjeid, én is elmesélem, mire jutottam!