Ha húsvét, akkor sonka, tojás és torma. Gondolom, már mindenkinek a fülén jön ki, de a tormáról érdemes még beszélni egy kicsit. Kiskoromban borzasztó csípősnek találtam, de az ízét már akkor is imádtam, ezért mikroszkopikus mennyiséget tettem az ételemre és úgy ettem. Ismered azt az érzést, amikor túl sok tormát teszel a szádba és a fejed búbját csípi? Azt hiszem, a torma nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma is a csípős ételek nagy rajongója vagyok. A tormát általában mindenki ecetes, újabban majonézes vagy tejszínes formájában eszi, és persze elmaradhatatlan eleme a savanyúságoknak. Régen sokan termesztették, de vadon is nő.

 

A torma igénytelen növény, a kert egyik félreeső, félárnyékos zugában remekül elvan (és még szép is). A fő gyökerét felhasználhatjuk, a mellékgyökerek elültetésével szaporíthatjuk. Elég terjedelmes és könnyen elszaporodik, ezért a zöldségágyásban vigyázzunk vele.

 

Hatása is van, méghozzá jó: baktérium és vírusölő. A reszelt tormát vese- és húgyúti fertőzések, valamint bronchitis esetén is ajánlják, és a felső légutak hurutja esetén a torma és méz keveréke kiváló gyógyír lehet. A népi gyógyászatban a frissen reszelt tormát pakolásként is hatásosan alkalmazták, de a levele is használható: tegyük a friss horzsolásra és nem fertőződik el. A torma csípős illóolajának belélegzése tisztítja a légutakat, ezért sok helyen a tormát az egészség szimbólumának tartják.

 

A legfőbb előnye azonban az íze. Eredetileg fűszernövény volt, a füstölt húsokat csak később kezdte sikeresen kísérni. Aki próbálgatná, itt talál néhány receptet. Te mit készítesz belőle?