Nehéz időszak ez egy kezdő biokiskertésznek. Megszállnak mindent a tetvek, pöndörödik, lyukad a falevél, előbújtak a csigák, amerre csak nézek, minden növényemre fáj a foga, ill. szájszerve valaminek. Gombák terjeszkednek vígan a fáinkon és kétségbeesünk: na, ebből sem eszünk az idén. Sokan ilyenkor adják fel (én is ezt tettem az első kertészkedős évben), és elszaladnak a gazdaboltba. Ott általában nem a szelíd szereket nyomják a kezünkbe, hanem azt, ami biztosan leirt minden kórokozót a növényről. Nem kórokozót is, de ez nem olyan feltűnő. Ha még nem szaladtál permetszerért, állj meg egy percre!

 

  • A legfontosabb persze a megelőzés (lett volna). Ha sikerül elcsípni a fertőzés első jeleit, érdemes kicsit felturbózni a növényt és leszedegetni a fertőzött részeket. Az őszibarakcfán idén így sikerült megállítani a tafrinát: bio permetszerrel kéthetente bőven lepermeteztük és a megjelenő kb. 30 fertőzött levelet leszedtük. Tavaly nagyon beteg volt szegény, idén virul.

  • A levéltetvek nem nagyon okoznak gyors kárt, akkor sem, ha riasztóan sok van belőlük. Nem kell hát ágyúval lőni rájuk, rengeteg olyan módszert ki lehet találni, amely barátságos. Próbálkozhatunk saját készítésű permetlevekkel, rovarriasztó hatású tápoldattal, olajos tápoldattal, biogazdálkodásban engedélyezett szerekkel. A sorrend nagyjából lehet is ez. Ami fontos, hogy a tetvekkel együtt ne irtsuk ki az ellenségeiket is (katicák, fátyolkák lárvái), mert akkor nem véd meg senki az esetleg megjelenő újabb egyedektől.  A méhekre meg pláne vigyázzunk!

  • A csigák ellen is védekezhetünk szelíden, ne nyúljunk rögtön a mérgekhez. A sóval csak óvatosan, a növényeinket is irtja, nemcsak a nyálkás szörnyeket!

  • Ha nagy a baj és a növényünk, fánk már nagyon rosszul néz ki, akkor is érdemes először az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett szerek piacán körülnézni. Ha tanácsra van szükségünk, nem feltétlenül a vegyszerekben hívő szakértőt kell megkérdezni, inkább keressünk egy biogazdát, aki szívesen segít.

  • Ha már elkéstem ezzel, és vegyszert ragadtál, akkor se ess kétségbe: próbáld meg jövőre!

  • Új növények telepítésénél figyeljünk a fajtaválasztásra: keressük az ellenálló, rezisztens fajtákat, amelyeket kifejezetten biotermesztésre ajánlanak!