A Biokiskert saját bőrén ill. kertjén tesztelt termékei közül következzen a Natur Biokal termékek egy igen népszerű tagja: a tápkocka. Nagyon megörültem neki, mert talajfertőtlenítő hatással is rendelkezik. Tavaly nálunk a retek kihúzás után rögtön a kukában landolt, mert tele volt kukaccal. Nagyon mérges voltam rájuk, mert imádom a retket. Többen is javasolták, hogy a magok mellé vessek egy kis rovarirtót is, de ez a módszer nem nyerte el a tetszésem. Így azon növények közé, amelyeknek a föld alatti részére pályázom, tápkockákat ültettem. A palánták alá is. Az újonnan ültetett dísznövények is kaptak, sőt, a régebbi, nem túl fitt növények mellé is beástam egyet-kettőt. Íme az eddigi tapasztalatok:

 

  • Ehető a retek! Nem mind kukacmentes, de úgy 90 százalék igen. Ráadásul szép, ropogós, szabályos, kerek fejeket fejlesztett, kicsi lombbal. Ha lesz még helyem, vetek még belőle, szerencsére egész nyáron termeszthető fajtám van. Én ezt jó eredménynek tartom, vegyszer nélkül. A tizedet szívesen feláldozom ezért.

  • A frissen ültetett növények általában elgondolkodnak kicsit, hogy megmaradjanak-e: addig nem nőnek, rendezik a gyökereiket. A tápkockára ültetettek úgy csináltak, mintha mi sem történt volna, hajtottak, nőttek tovább.

  • A régi növények sokkal szebbek, mint eddig voltak. Mondjuk permeteztük is őket (szintén Biokállal), így nem tudom különválasztani a hatást, de valamelyik – esetleg mindkettő – hatott.



Egyetlen hátránya, hogy elég könnyen törik. A törött példányokat persze nem küldjük el a vásárlóknak, ezek landolnak a saját (biokis)kertben. Így is működik. Te kipróbáltad már?