Volt egyszer egy kert. Vadregényes volt, meghódította a borostyán, közötte virágok nőttek: a madarak és a szél ültette őket. Öreg, dús lombú fák álltak benne, még gyümölcsöt is hoztak. A körte és a meggy az öreg fákról is rendkívül finom volt. A kertet gazdája, egy idős néni szeretettel gondozta. Pofozgatta a természet munkáját, amit szépnek talált, meghagyta, amit gaznak ítélt, kiszedte. A gaz fogalmába az ő megítélése szerint jóval kevesebb növény tartozott, mint ahogy azt általában gondolják.

 

Az idős néninek sajnos elfogyott az ereje, nem tudta többé gondozni a kertet. Aki utána jött, felmérte a terepet, és ítéletet mondott: megtisztítani! Sorra dőltek az idős fák, eltűnt az összes növény. Került a helyébe néhány facsemete, de azok, gondozás híján nem húzták sokáig. A kert most kopár, száraz, nem lehet kiülni nyáron, mert semmi sem ad árnyékot. Talán öt-tíz év múlva ismét lehet olyan kellemes, mint rég.

 

Sok helyen látom ugyanezt: a kertépítés az új tulajdonosoknak sokszor azt jelenti, hogy mindent kivág, kiirt és újat telepít. Akkor is, ha nincs útban az öreg fa (ha veszélyes, meggyengült, az más, ilyenkor nincs kegyelem). Utána pedig árnyékolót, redőnyt, terasztetőt és klímát használ, hogy ne süljön meg nyáron. Nem lehetne ezt ésszerűbben? Amellett, hogy a fakivágáshoz kellene az önkormányzat hozzájárulása, ráadásul a pótlását is előírják, a kertjének és magának sem tesz jót, aki letarol mindent.

 

Ha sok idős fa áll a telken, és szeretnénk fiatalítani, érdemes egyszerre csak egyet-kettőt kivágni és azokat pótolni. Ha az új fák már megerősödtek, helyettesíthetjük a következőt. Ha nem gyümölcsfára vágyunk, választhatunk gyorsan növő fákat (pl. nyírfa, gyertyán) vagy telepíthetünk rögtön nagy, idősebb fát (ennek a költsége jóval nagyobb). Így nem marad árnyék nélkül a kertünk. Sokkal élvezhetőbbek a forró nyári napok gyermekeink számára is, ha nem a tűző napon kell játszaniuk. Nekem pedig nincs megnyugtatóbb, mint üldögélni lombok között átszűrődő fényben…