Vannak helyek amelyek egyszerűen szelesek. Valahogy mindig fúj, mindig ugyanonnan. Ez sem embernek, sem növénynek nem jó, de ha már ilyen a telek, ne költözzünk, inkább tegyünk valamit. Akkor is érdemes valamilyen trükkhöz folyamodni, ha nem különösebben szeles a kert, de védeni akarjuk az ott lévő növényeket, például a veteményest. Vagy a teraszt, pihenőhelyet, medencét, kerti tavat.

 

Elsőre nekem is logikusnak tűnne a tömör fal mint szélfogó, csak éppen nem működik. Ezt tavaly nyáron megtapasztalhattuk, mert hiába van a szél felőli oldalon tömör beton kerítés (így vettük a telket), a „védelmében” álló paradicsomokat úgy borogatta a szél, hogy öröm volt nézni. Főleg minket, ahogy gyakran a zuhogó esőben próbáltuk talpra állítani a nálam jóval magasabb növényeket. Ha az erős szél tömör akadályba ütközik, még jobban felgyorsul, örvényt kelt, ráadásul pont azon az oldalon, amit meg akartunk védeni. Az áttört kerítés, szélfogó lehet a megoldás: ez nem akadályozza a légmozgást, csak lelassítja, megszűri. Nem kell magasnak sem lennie, egy másfél méter magas szélfogó harminc méter távolságig hat. Az így létrejött védett területen szebben fejlődnek a növények, tovább virágzanak.

 

Nekem a legszimpatikusabb megoldás a sövény: rengeteg növény alkalmas sövénynek. A tuja is, ha követni akarjuk a trendet, bár én nem rajongok érte. Az sem baj, ha lombhullató a sövény, mert az ágai levél nélkül is lassítják a szelet, viszont többet kell vele melózni. Szélfogó sövénynek remekül alkalmas például a juhar, a gyertyán, a som, a galagonya, különböző fűzfélék, a ribiszke, a rózsa, a bodza, és a hárs (és még sokan mások). Ha örökzöld sövényt szeretnénk, a tuja helyett (mellé) választhatunk még korallberkenyét, babérmeggyet, kecskerágót, tiszafát. Ha madárbarát kertet szeretnék, válasszuk az itthon honos, bogyókat termő növényeket: így a fészkelőhelyen kívül még táplálékot is biztosítunk nekik.