Én szeretem az állatokat. Tényleg. Általában szépnek tartom őket, még azokat is, amelyeket nem szívesen vennék kézbe, sőt, ha rám másznának, sikítanék. Egy kivétel van: a meztelen csiga. Még képen nézve is kiráz tőle a hideg. Ellenérzésem egyik oka az lehet, hogy léptem már rá (véletlenül) nagyobb példányra: horror élmény volt.
A tavalyi év nagyon tetszett nekik, jó sok volt az eső. Idén is megjelentek. Szerencsére a barna giga fajtából csak néhányat láttam, a kicsi feketébe gyakrabban botlottam bele (az sem szép, de kicsiben elviselhetőbb). Ha csak esztétikai problémám lenne velük, azt még elviselném. De hogy pont azt egyék, amit én is akarok! Nagyon nehéz velük harcolni, de nézzük, mit tárazzunk be ellenük:
Nehéz időszak ez egy kezdő biokiskertésznek. Megszállnak mindent a tetvek, pöndörödik, lyukad a falevél, előbújtak a csigák, amerre csak nézek, minden növényemre fáj a foga, ill. szájszerve valaminek. Gombák terjeszkednek vígan a fáinkon és kétségbeesünk: na, ebből sem eszünk az idén. Sokan ilyenkor adják fel (én is ezt tettem az első kertészkedős évben), és elszaladnak a gazdaboltba. Ott általában nem a szelíd szereket nyomják a kezünkbe, hanem azt, ami biztosan leirt minden kórokozót a növényről. Nem kórokozót is, de ez nem olyan feltűnő. Ha még nem szaladtál permetszerért, állj meg egy percre!
Az előrelátó kertész hagy egy kis helyet májusra is a kertben, hiszen ilyenkor rengeteg dolog kerülhet még a földbe. A meleget kedvelő növényeket nem is ültették ki régen a fagyosszentek (május 12-13-14) előtt, nehogy az utolsó fagyok elvigyék az érzékenyebb palántákat. Hétvégén, a hortobágyi biovásáron sokszor felmerült a kérdés: mit is ültethetünk még ilyenkor?
Tavaly nyáron épp hogy kétéves kisfiam az erdőszélen beszaladt az ott lengedező lepkék közé, és földöntúli boldogsággal az arcán kergette őket, "pepe, pepe" felkiáltással. Persze a kislányom is hamarosan csatlakozott hozzá. Végül félórás szaladgálást és jókedvet köszönhettünk e kecses lényeknek. A lepkék, pillangók nem csak a gyerekek figyelmét ragadják meg, mindenki szívesen csodálja őket (na jó, talán a káposztára épp petét rakó lepke kivétel egy kicsit). Engem valahogy megnyugtat a látványuk. Az is jóleső érzéssel töltheti el a pillangóbarát kert tulajdonosait, hogy így hozzájárulhatnak az olyan fajták megóvásához, amelyek élőhelye beszűkült, eltűnt vagy élhetetlenné vált. De mit kell tennünk, hogy meglátogassanak minket?
Ha húsvét, akkor sonka, tojás és torma. Gondolom, már mindenkinek a fülén jön ki, de a tormáról érdemes még beszélni egy kicsit. Kiskoromban borzasztó csípősnek találtam, de az ízét már akkor is imádtam, ezért mikroszkopikus mennyiséget tettem az ételemre és úgy ettem. Ismered azt az érzést, amikor túl sok tormát teszel a szádba és a fejed búbját csípi? Azt hiszem, a torma nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma is a csípős ételek nagy rajongója vagyok. A tormát általában mindenki ecetes, újabban majonézes vagy tejszínes formájában eszi, és persze elmaradhatatlan eleme a savanyúságoknak. Régen sokan termesztették, de vadon is nő.
Még társasházi lakó koromban kezdtem a kertészkedést: az állandóan napos terasz arra csábított, hogy paradicsomot ültessek. Anyu hozott nekem palántát a piacról, én pedig három hatalmas cserépbe ültettem a magasra törő növényeket. Ültettem melléjük karót is, ami eleinte viccesen nézett ki az apró palánták mellett, de a növények hamar túlnőtték. Volt olyan év, hogy nem is kellett paradicsomot vennünk, és az az íz! A teraszon más is megnő, lássuk, mit ültethetünk még cserépbe:
Láttam egyszer egy természetfilmben, hogy valahol, talán Dél-Amerikában a vándorhangyák lerohantak egy falut. Mindenhova bementek, és kihozták az összes rovart a házakból. Rendes nagytakarítást tartottak, a helyiek szerették is őket érte, mert még a skorpiókat is elkapták. Évente három napig tart az invázió, ezzel én is simán kiegyeznék. Csakhogy nekünk egész évben rettenetesen sok a hangyánk. Ez egy ilyen hangyás környék, mindenki ezzel küzd. Tavasszal a házba is bevonulnak, innen sem egyszerű kipaterolni őket. Egészen megdöbbentő dolgokat kedvelnek: grasszálnak a fürdőszobában, körbezsongják a töltődő telefonokat, nem eszik a porcukrot, de isszák a kókuszlikőrt. Kint is okoznak gondot, például telepítik szorgalmasan a levéltetveket. A szomszédban elrágták a rebarbarát, amúgy csak túrnak szorgalmasan. Mit tegyünk ellenük?
Úgy kezdődött, hogy beleszerettem a korallberkenyébe. Megcsodáltam egy kertészetben a háromméteres, gyönyörű példányokat, megnéztem az árcímkét, majd úgy döntöttem, egy 30 centis is megteszi. Majd megnő a kertben, legfeljebb nem rögtön takarja majd el a hátsó szomszéd tyúkólját. Ki is hajtott szépen tavasszal és én csodáltam a friss, piros hajtásokat. Egyik reggel, amikor éppen csodáltam, mélységes felháborodással láttam, hogy valaki megrágta. Nem is kicsit, a gyönyörű új hajtásokat tövig bekebelezték. Miközben a tettest kerestem, a gyanú egy szürke bogárkára terelődött.
… tarlórépát? Én még nem, legalábbis nem tudok róla. A tarlórépa ugyanis rendkívül jól fűszerezhető, magába szívja az ízeket, így ha pl. egy kínai ételben futunk össze vele, nem is fogjuk felismerni. Zöldségesnél sem nagyon láttam még ilyesmit, sőt, kertekben sem, pedig nem új növény ez kis hazánkban sem. Nevét onnan kapta, hogy gyorsan fejlődik, ezért különösen alkalmas a tarlókra másodveteménynek. És persze a konyhakertben is felhasználhatjuk az ideiglenesen üresen álló helyeket a termesztésére.
Burgonyát, kedveltebb nevén krumplit kiskertbe is lehet ültetni. Az enyém sajnos túl kicsi, így én nélkülözni kényszerülök a házikrumplit, de ha egyszer lesz nagyobb, mindenképpen kipróbálom. Már csak azért is, hogy finom és olcsó újkrumplit ehessünk. A gyengém az újkrumpliból készített petrezselymes burgonya, amit úgy főzök, mint anyu: a krumplit vékony karikákra szelem és víz nélkül, kevés kacsazsíron, fedő alá küldöm. Már alig várom…
Utolsó kommentek