Első veteményemnél minden nap árgus szemekkel figyeltem a földet. Minden megjelent zöld növényke fejtörést okozott: ez most az, amit ültettem, vagy gaz? Ez különösen a lassan kelő magok esetében okozott gondot, ott a gaz sokkal előbb jelent meg, mint a hasznos növény. Gaztalanítani sem volt egyszerű, nem akartam kiszedni a frissen kelő növényeim ill. magjaim. Aztán lassan megismerkedtem egy érdekes technikával, a köztes veteménnyel. De mi is ez?

 

Egyszerű: a lassan csírázó növények magjai közé gyorsan csírázót kell vetni. Ennek sok előnye van, a legfontosabb talán a helykihasználás. Ha az ember kénytelen zsebkendőnyi területtel beérni, örül minden kis bevethető csücsöknek. A másik előny, hogy a gyorsan növő vetemény jelzi, hova vetettük a lassan növőt, így nem kapáljuk ki a keléshez lassan készülődő magokat. A harmadik, hogy a köztes vetemény lazítja a földet, megakadályozza a kérgesedést, így a fő veteménynek könnyebb dolga lesz.

 

A lassan kelő növények: répafélék, leveles fehérrépa, endívia, póréhagyma, a hagymafélék, a paszternák és a petrezselyem. Ezek magjait pontosan egyforma távolságra helyezzük a vetőbarázdába, közéjük pedig szórjunk retek, spenót vagy fejes saláta magot. Mire a lassan kelők végre elszánják magukat, hogy megnézzék a napvilágot, mi már rég falatozunk a területükön termett köztes veteményből.