biokiskert

Kertes házba költözésünk után erősen megdöbbentett minket, hogy milyen kicsi a házhoz tartozó kuka. Az még érthető, hogy költözés után sok a szemét, na de két hónap után is? Persze lehet nagyobbat kérni, esetleg két kicsit, de annak a költsége is dupla. Hiába, a kertes ház tudatosságra neveli az embert: bevezettük a szelektív hulladékgyűjtést és beszereztük a kerti komposztálót. Szelektíven addig csak a műanyag flakonokat gyűjtöttük, most már mindent, amit lehet. Ez volt az egyszerűbb része a tervnek.

Na de a komposzt?! Minél többet olvastam a komposztálásról, annál jobban elbizonytalanodtam.

Kicsi a kert, ez már világosan látszik. Itt van még egy pár paradicsompalánta (egy csomót már elajándékoztam), a chili palántákat is el kéne már ültetni, pedig már ültettem belőle, de még mindig keresi a helyét hét kis növényke. Hova tegyem a cukkiniket? Háromnak van hely, de van hat szép palántám, és különböző fajták, nem dobhatom ki, különben is, szeretjük. És a padlizsán? Hát nem kikelt minden elültetett szem? Az édesköményeket már besuvasztottam a szabadon marad lyukakba, számolgatva, hogy mire megnőnek, a mellette lévő növény már leterem és elkerül onnan. De pl. a bokorbabnak még nincs helye, pedig azt nagyon szeretnék!

Itt a jó idő, tele lettünk bogarakkal. Mióta kertünk van, más szemmel nézek rájuk, de azért az ízeltlábúaktól még mindig tartok egy kicsit. Gyorsak, másznak, leszállópályának néznek. Most már nem ugrom hárommétereset visítva ilyen esetben, hanem finoman leteszem a rajtam parkoló állatot és csak utána ráz ki a hideg. Most egy fekete fejű, lábú, szárnyú, narancssárga torú és portohú rovar szállta meg a kertet. Rengeteg van belőlük, itt randizgatnak az orrom előtt. Reméltem, hogy barátok, de azért utánanéztem, kik is ők.

A levéltetűt senkinek sem kell bemutatni. Nem túl szimpatikus élőlények. Nem lennének ők csúnyák, sőt, a kellemesebb megjelenésű rovarok közé tartoznak, de amit a növényekkel művelnek, az nem szép. Nálunk rengeteg a hangya, és ahol hangya van, ott tetű is van, vagy előbb-utóbb lesz. Megszállják a fiatal hajtásokat és degeszre szívják magukat belőle. Tényleg, a labdarózsán láttam olyan kerek tetvet, kis híja, hogy ki nem durrant. A labdarózsában egyébként nem tesznek különösebb kárt, simán túléli őket a növény, csak így nem tudok szedni belőle az asztalra. Sebaj, szép az a kertben is. Máshol viszont akár a növény életét, esetleg a termést is veszélyeztetik.

Örömmel olvastam, hogy egyre többen kertészkedünk. A Napi Gazdaság szerint egyre nagyobb divat a konyhakert, sőt, nem is kell kert, a teraszon is megtermeljük a betevő zöldség-gyümölcs egy részét. Végre egy normális divat! Van, ahol arról számolnak be, hogy egyre kevesebb az eladó hétvégi telek, mert ismét termelnek rajtuk. A piacokon és a kertészetekben jóval több palánta fogy, a kis kiszerelésű vetőmagok és dughagymák forgalma is jócskán megnőtt. Üröm az örömben, hogy a növényvédőszerek forgalma is megduplázódott - remélem, ez azért változni fog, és egyre inkább az ökológiai gazdálkodásban is használható szereket keresik majd.

Nehéz időszak ez egy kezdő biokiskertésznek. Megszállnak mindent a tetvek, pöndörödik, lyukad a falevél, előbújtak a csigák, amerre csak nézek, minden növényemre fáj a foga, ill. szájszerve valaminek. Gombák terjeszkednek vígan a fáinkon és kétségbeesünk: na, ebből sem eszünk az idén. Sokan ilyenkor adják fel (én is ezt tettem az első kertészkedős évben), és elszaladnak a gazdaboltba. Ott általában nem a szelíd szereket nyomják a kezünkbe, hanem azt, ami biztosan leirt minden kórokozót a növényről. Nem kórokozót is, de ez nem olyan feltűnő. Ha még nem szaladtál permetszerért, állj meg egy percre!

Az előrelátó kertész hagy egy kis helyet májusra is a kertben, hiszen ilyenkor rengeteg dolog kerülhet még a földbe. A meleget kedvelő növényeket nem is ültették ki régen a fagyosszentek (május 12-13-14) előtt, nehogy az utolsó fagyok elvigyék az érzékenyebb palántákat. Hétvégén, a hortobágyi biovásáron sokszor felmerült a kérdés: mit is ültethetünk még ilyenkor?

Tavaly nyáron épp hogy kétéves kisfiam az erdőszélen beszaladt az ott lengedező lepkék közé, és földöntúli boldogsággal az arcán kergette őket, "pepe, pepe" felkiáltással. Persze a kislányom is hamarosan csatlakozott hozzá. Végül félórás szaladgálást és jókedvet köszönhettünk e kecses lényeknek. A lepkék, pillangók nem csak a gyerekek figyelmét ragadják meg, mindenki szívesen csodálja őket (na jó, talán a káposztára épp petét rakó lepke kivétel egy kicsit). Engem valahogy megnyugtat a látványuk. Az is jóleső érzéssel töltheti el a pillangóbarát kert tulajdonosait, hogy így hozzájárulhatnak az olyan fajták megóvásához, amelyek élőhelye beszűkült, eltűnt vagy élhetetlenné vált. De mit kell tennünk, hogy meglátogassanak minket?

Még társasházi lakó koromban kezdtem a kertészkedést: az állandóan napos terasz arra csábított, hogy paradicsomot ültessek. Anyu hozott nekem palántát a piacról, én pedig három hatalmas cserépbe ültettem a magasra törő növényeket. Ültettem melléjük karót is, ami eleinte viccesen nézett ki az apró palánták mellett, de a növények hamar túlnőtték. Volt olyan év, hogy nem is kellett paradicsomot vennünk, és az az íz! A teraszon más is megnő, lássuk, mit ültethetünk még cserépbe:

Amikor kicsi voltam (6 éves koromig), kertes házban laktunk. Azután a nagymamáim konyhakertjéből lehetett szemezgetni a jóféle zöldeket. Különcnek számítottam, mert volt jó néhány termény, amit sehogy máshogy nem tudtak megetetni velem, csak nyersen. Ilyen pl. a sóska. Máig utálom a belőle készült főzeléket. Én szedtem le a megfelelő méretű leveleket, a kerti csap alatt megmostam és már rágcsáltam is. Nagymamám próbált szedni nekem: volt, hogy már a konyhában vártak a megmosott levelek, de úgy már nem ízlett. A küszöbön átérve valahogy elveszett a varázsa.