Én szeretem az állatokat. Tényleg. Általában szépnek tartom őket, még azokat is, amelyeket nem szívesen vennék kézbe, sőt, ha rám másznának, sikítanék. Egy kivétel van: a meztelen csiga. Még képen nézve is kiráz tőle a hideg. Ellenérzésem egyik oka az lehet, hogy léptem már rá (véletlenül) nagyobb példányra: horror élmény volt.
A tavalyi év nagyon tetszett nekik, jó sok volt az eső. Idén is megjelentek. Szerencsére a barna giga fajtából csak néhányat láttam, a kicsi feketébe gyakrabban botlottam bele (az sem szép, de kicsiben elviselhetőbb). Ha csak esztétikai problémám lenne velük, azt még elviselném. De hogy pont azt egyék, amit én is akarok! Nagyon nehéz velük harcolni, de nézzük, mit tárazzunk be ellenük:
Kertes házba költözésünk után erősen megdöbbentett minket, hogy milyen kicsi a házhoz tartozó kuka. Az még érthető, hogy költözés után sok a szemét, na de két hónap után is? Persze lehet nagyobbat kérni, esetleg két kicsit, de annak a költsége is dupla. Hiába, a kertes ház tudatosságra neveli az embert: bevezettük a szelektív hulladékgyűjtést és beszereztük a kerti komposztálót. Szelektíven addig csak a műanyag flakonokat gyűjtöttük, most már mindent, amit lehet. Ez volt az egyszerűbb része a tervnek.
Egy növénnyel sincs annyi macera, mint azzal, amiből a legtöbb van. Hát persze, hogy a fű! A legtöbb kertben van belőle, ahol kisgyerek is van, ott kötelező elem. Minél szebb, annál nehezebb vele. Ahhoz, hogy szép legyen, locsolni illik, ha locsoljuk, nő, mint a gomba, ha nő, akkor nyírni kell. Gyakran. Nyáron hetente, vagy még annál is sűrűbben. De a szépen ápolt gyep látványa megéri, utána már csak a szomszéd macskái által otthagyott szeretetcsomagokat kell eltávolítani róla, és indulhat a mezítlábas móka! Nincs annál jobb, mint belemélyeszteni a lábujjainkat a puha fűbe…
Bizonyára ismerős az a szituáció, amikor egyszerre érik be pl. egy hatalmas gyümölcsfa termése. Gyorsan kell valamit kezdeni a sok gyümölccsel, tele lesz a kamra lekvárral, az egész család és a szomszédság is azt eszi és már nekünk is a könyökünkön jön ki. Ugyanezt a hibát a zöldségekkel is elkövethetjük: egy csomag vetőmag néha egy egész hadsereget képes ellátni. Különösen igaz ez a salátákra, hagymára, retekre, karalábéra, sőt, egy fél csomag cukkini jobb években annyi termést hoz, hogy szedni sem győzzük, nemhogy enni.
A talajban rengeteg élőlény él. Ezeknek egy része alig várja, hogy a földbe helyezzük féltett palántáinkat és magjainkat, mert ők ugyanúgy kulináris élvezetet látnak bennük, mint mi a későbbi termésben. Ezek között van, amit látunk, van, amit nem. A növényeinket pusztító lények ellen persze védekezni kell, de nagyon fontos, hogyan tesszük ezt. Hasznos élőlények is élnek ott, amelyeket nem kéne sem elűzni, sem kiirtani. A talaj sokkal szegényebb lenne mikrobák, hasznos baktérium- és gombafajok nélkül, nem is beszélve a földigilisztákról. Mit tehetünk, ha kíméletesen akarjuk óvni a növényeinket?
Mindig nagy szenzáció nálunk, ha a gyerekek találnak egy katicát. Kicsit sajnálom ilyenkor a kedves kinézetű hatlábút, mert jól megtúráztatják, mire felérhet a gyerekkéz csúcsára és elmenekülhet. Gondolom, hozzászoktak már ehhez: ősidők óta így jár az a katica, aki gyerekes házhoz teszi be a szárnyát. Pedig a gyermekeink kedvence félelmetes tömeggyilkos. Ha a levéltetvek szemszögéből nézzük.
Köztudott, hogy edzett, jó erőben lévő embertársaink kevésbé fogékonyak a betegségekre, mint punnyadékony társaik. Kevesebben is kötnek beléjük. A növények esetében ugyanez a helyzet, ezért a legjobb biológiai védekezés az erősítés. Ha erősek a növényeink, jobban ellenállnak a fertőzéseknek, legyenek azok vírusos, gombás vagy baktériumos eredetűek. Lehet, hogy megjelennek rajtuk tünetek, de kevésbé fogják befolyásolni a termés mennyiségét, minőségét vagy a növény életét. A kártevők is a friss, zsenge, gyenge növényi szöveteket kedvelik, a keménylegényekbe beletörik a szájszervük vagy egyszerűen csak nem ízlik nekik annyira.
A 
Első veteményesemre a felkészülés elég ötletszerű volt: megvettem, ami megtetszett. Otthon aztán rádöbbentem, hogy egy részükből palántát kell nevelnem. Hát, ehhez felszerelés is kell, így fordultam is vissza a szaküzletbe. Az adott részlegen aztán eltöltöttem egy kis időt. Tálca, bomló cserép, korong? Melyik kell nekem? Vettem hát mindegyikből. Aztán elkezdtem. Magam elé vettem egy ültető alkalmatosságot és egy zacskó magot és az előbbibe ültettem az utóbbit. Persze, hogy az apró magokat szórtam a korongra, a nagyoknak pedig maradt a tálca.
Amikor belevágtam a blogírásba, kijelentettem, hogy márpedig én nem palántázok, úgysem megy az nekem. Jelentem, kezdek elbizonytalanodni. Végülis a karalábé jó lett. Az ördögszem nevű virág is kikelt, később aztán nem teljesített, de a palántakort túlélte. Egyszer majd lesz télikertünk, ami tökéletes helye lesz a növényovinak, de muszáj addig lemondanom róla?
Utolsó kommentek