A cukorborsóval először egy zacskó wokba szánt fagyasztott zöldségben találkoztam. Kicsit furcsa volt a borsóhéjat rágcsálni, de nagyon ízlett. Azóta is szívesen eszem, ha hozzájutok. Feldobja a levest, ázsiai típusú tésztaételeket és a salátát is. Zöldségesnél nagyon ritkán látok, szupermarketben néha árválkodik egy-egy doboz, aminek, ha szerencsém van, nem penészes a közepe. Így elkezdtem utánajárni, hogy lehet-e ilyet házilag előállítani.

 

Kiderült, lehet. A borsónak egy speciális fajtája ez, amely nem növeszt a héjon belülre kemény hártyát, így szőröstül-bőröstül falható. Nekem ez nagyon bejön, sokkal kevesebb macerával élvezhetjük a finom borsóízt. Jamie Oliver szerint a borsó friss hajtásait is nyugodtan el lehet rágcsálni: ezt még nem próbáltam, talán majd idén.

 

Mivel ugyanabba a fajba tartozik, mint a többi, jól ismert borsófaj, ugyanúgy kell kezelni is. Vetése kifejezetten jót tesz a talajnak, gyökerei lazítják és nitrogénben dúsítják a talajt. Gazdag B1, B2 és C vitaminban, fontos szénhidrát és fehérjeforrás (ez húsnemevőknek különösen fontos). Lehet enni frissen, nyersen, főve-sütve, de a fagyasztást is remekül tűri.

 

Idén vetek ilyet, Weggiser fajtát. (Osztrák bio mag, nem hibrid, így jövőre a saját növényről gyűjtött magot próbálom majd elvetni. Kapható itt.) Ez viszonylag magasra, 150 cm-re nő, rengeteg kisebb méretű hüvelyt hoz. Úgy látom, helytakarékosabb lesz, mint a tavaly vetett velőborsó (Kelvedon csodája). Bár az is finom volt, szerintem a gyerekkertbe vetünk belőle.