biokiskert

A kertben általában az őshonos növényeket kedvelem, mert azokkal nincs túl sok macera. Jól bírják az éghajlatot, nem igényelnek különösebb öntözést. Akkor is szépek, ha nem azzal töltöm a szabadidőmet, hogy ápolgatom, locsolgatom őket, hanem azzal, hogy nézegetem. Mondjuk a kertben pihengetve. Azért persze én is elcsábulok, ha valami igazán szépet látok, és előfordul, hogy hajlandó vagyok egy-egy növényt többet pátyolgatni. A konyhakertre ez fokozottan igaz, szívesen próbálok ki szokatlan, nálunk újdonságnak számító fajtákat. Minél több fajta vitaminforrás terem, annál több esélye van, hogy a gyerekek is találnak közte ehetőt. Így aztán rárepülök az ínyenckonyhák alapanyagaira.

… tarlórépát? Én még nem, legalábbis nem tudok róla. A tarlórépa ugyanis rendkívül jól fűszerezhető, magába szívja az ízeket, így ha pl. egy kínai ételben futunk össze vele, nem is fogjuk felismerni. Zöldségesnél sem nagyon láttam még ilyesmit, sőt, kertekben sem, pedig nem új növény ez kis hazánkban sem. Nevét onnan kapta, hogy gyorsan fejlődik, ezért különösen alkalmas a tarlókra másodveteménynek. És persze a konyhakertben is felhasználhatjuk az ideiglenesen üresen álló helyeket a termesztésére.

Itt a medvehagyma-szezon! A tavaly elültetett növénykék sokkal dúsabban hajtottak ki idén. Szerencsére felismertem őket, így nem gyomláltam ki. Ha ilyen ütemben szaporodnak, pár év alatt meghódítják a nappali ablaka előtti jócskán árnyékos részt. Most már meg is kóstoltuk - olívaolajon paradicsommal fél perc alatt fonnyasztva spagettin végezte, némi friss parmezánnal meghintve. Nagyon jó lett, csak máskor még több medvehagyma kell majd rá.

Mivel kevéssé ismert növényről van szó, kicsit belezavarodtam a megnevezésekbe. A felfedezés: a feketegyökér = spanyol pozdor = fekete bakszakáll. Merthogy a bakszakáll eredetileg fehéres színű, a többi meg sötét. Egyébként ízre egyformák. Nálunk vadon is terem, de a kertekből valahogy kikopott. Érdemes lenne ültetni ismét, különleges ízű gyökérzöldségről van szó. A csúcsgasztronómiába már bekerült, próbáljuk ki otthon is.

Egy elfeledett étel, ami egészséges, finom, könnyű termeszteni. Vidám a neve is, melyik gyerek ne kóstolna meg szívesen egy csicsóka nevű ételt? Bevallom őszintén, én még soha nem ettem, de egyre kíváncsibb vagyok rá. Olyannyira, hogy talán idén ültetek is. Dekorációnak sem utolsó, és még hasznos is, ráadásul kapni egyáltalán nem lehet (bár mostanában kedvenc zöldségesem sokszor meglep, és olyan dolgokat tart, amelyeket én hiánycikknek minősítettem).

Van néhány növény, amely újdonságnak számít, pedig nem az. Valaha fogyasztották errefelé, de feledésbe merült (Bálint gazda azt írja, valószínűleg egy kártevője vagy betegsége terjedhetett el túlzottan, ezért hagytak fel vele). Szerencsére máshol nem felejtették el, így újra meghódíthatja a kerteket a mángold. Én először egy Jamie Oliver szakácskönyvben futottam bele: ő egyszerűen pár percre lobogó, sós, fokhagymás vízbe dobta, majd rálöttyintett egy kis olívaolajt és kész is volt a köret. Több zöldfélét készített így egyszerre, igen jól néztek ki. Persze sok más ételt is készíthetünk belőle, leveléből jó magyar módra spenótféle főzeléket főzhetünk, a szárát pedig a spárgához hasonlóan dolgozhatjuk fel.

Ha az ember neves sztárszakácsok könyveit bújja, sok olyan alapanyagra bukkan, ami nem pihen minden kamrapolcon. Eddig írtam a cukorborsóról, az édesköményről, a lóbabról és a valamivel gyakoribb lucullus paradicsomról, következzen most a salotta, azaz a mogyoróhagyma. A savanyúságos polcról ismert gyöngyhagyma is pici ugyan, de nem ugyanez a fajta. A salotta Ázsiából származik, ott is szívesen használják. Európában a francia szakácsok kedvence - nem véletlen, hogy a francia konyha iránt rajongó Gordon Ramsey is ezt teszi minden receptjébe.

A lóbabbal először egykori szomszédunk, egy arab származású, kitűnően főző lány konyhájában találkoztam. Elképesztően finom ételt készített belőle, bár ő ezt elég sok alapanyagból képes megtenni. Soha azelőtt nem láttam még ilyen különös formájú, hatalmas babszemeket. Aztán egy időre megfeledkeztem róla, egészen addig, amíg magam is böngészni kezdtem a szakácskönyveket. Lóbab, zsenge lóbab, lóbab nyersen - folyton ezekbe botlottam. Így jár az ember, ha a nemzetközi konyha remekeit szeretné itthon elkészíteni.

Emlékeim szerint gyerekkorunkban nővérem kedvence volt a lucullus paradicsom. Én a vékonyabb héjú, édesebb fajtákat kedveltem jobban. De tulajdonképpen mindegy is volt, csak finom, napon érett legyen. Nyáron még ki lehet fogni ilyeneket a piacon, de a saját kertben termett az igazi, frissen leszedve és napsütéstől langyosan fogyasztva. A nyár íze…

Kedvesem szívesen tevékenykedik a konyhában, én pedig hagyom. Jól járok vele, finomakat főz. Szeret különleges ételeket is kipróbálni, így megleptem egy Gordon Ramsey szakácskönyvvel. Remek, bár nem hétköznap esti ételek vannak benne. A hozzávalókat olvasgatva feltűnt, hogy majd' minden recept hozzávalói között van salottahagyma. Ha bab, akkor lóbab, ha paradicsom, akkor lucullus. Valamint édeskömény, cukkinivirág és sárga cukkini. Aztán rájöttem, hogy több más receptet is tettem már parkolólistára a fenti hozzávalók nehéz beszerezhetősége miatt.